Programok

Rövid összefoglaló az iskola által szervezett programokról

2025/2026. tanév

Bábszínházi élmény Győrben

Március 23-án, hétfőn iskolánk 4. osztályos tanulói a Lázár Ervin Program keretében Győrbe látogattak, ahol a Vaskakas Bábszínházban megtekintették a Felesemese című előadást.

A színes, humoros és elgondolkodtató történet, valamint a látványos bábjáték különleges élményt nyújtott a gyerekeknek, akik figyelemmel és lelkesedéssel követték az előadást.

A program nemcsak szórakoztató, hanem kulturális élményben is gazdag alkalom volt, amely maradandó emléket jelent tanulóink számára.

Fotó forrása: Vaskakas Bábszínház honlapja

Két levéli diák az országos döntőben!

Március 20-án Szombathelyen rendezték meg a nemzetiségi iskolák német nyelvű szavalóversenyének regionális középdöntőjét, ahol Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas és Veszprém vármegye legjobb diákjai mérték össze tudásukat az országos döntőbe jutásért.

Iskolánk tanulói kiemelkedően szerepeltek: Rális Dorothea (8. osztály) irodalmi német kategóriában a 6. helyen, Végh Benjamin László (7. osztály) tájszólás kategóriában a 4. helyen végzett, és mindketten bejutottak az országos döntőbe, amelyet Budapesten rendeznek meg, május 15-én.

Szívből gratulálunk a kiváló eredményhez, és sok sikert kívánunk a következő megmérettetéshez! 

Felkészítő pedagógusuk: Horváth Erika tanárnő.

Kiemelkedő levéli németesek

Iskolánkat a 6. osztályos Boros Gábor, Rális János Olivér és Tóth Péter képviselte a mosonmagyaróvári Fekete István Általános Iskolában március 19-én megrendezett megyei német országismereti csapatversenyen.

A verseny két részből állt: német nyelvű szóbeli témakifejtésből, valamint játékos, kreatív feladatokból. Tanulóink nagyon szoros küzdelemben a 3. helyezést szerezték meg.

Külön büszkeség, hogy a legjobb szóbeli előadásért járó különdíjat a zsűri Boros Gábornak ítélte.

Szívből gratulálunk tanulóinknak a kiváló szerepléshez, valamint felkészítő pedagógusuknak, Horváth Erika tanárnőnek az eredményes munkához!

Kulturális kirándulás Fertődön 

Március 19-én iskolánk 6., 7. és 8. osztályos tanulói osztályfőnökeik kíséretében Fertődre, az Esterházy-kastélyba látogattak, ahol a történelem és a múlt elegáns világa elevenedett meg előttük.

A 7–8. osztályosok a „Cziráky Margit, egy modern grófnő” című programon keresztül ismerhették meg egy kivételes nő életútját, míg a 6. osztályosok a „Mária Krisztina – női divat és művészet a 18. században” című foglalkozás során nyerhettek betekintést a korabeli öltözködés és művészet világába.

A díszes termek, a történetek és az interaktív foglalkozások révén tanulóink valódi időutazás részesei lehettek, miközben élményszerűen gazdagították történelmi ismereteiket.

Katasztrófavédelmi versenyen tűzoltó szakköröseink

Tartalmas és eseménydús napot tudhatnak maguk mögött tűzoltó szakköröseink, akik március 18-án, szerdán részt vettek a Mosonmagyaróvári Katasztrófavédelmi Kirendeltségen megrendezett versenyen. A kihívások között szerepelt többek között katasztrófavédelmi teszt, elsősegélynyújtás, ár- és belvíz elleni védekezés, mentőkötél felszedés, tömlőgurítás, veszélyesanyag-ismeret, hulladékkezelés és csapatirányítás is.

Az általános iskolás kategóriában versenyző 18 csapat közül Tömlő Tigrisek csapatunk (Györfi Benett, Végh Benjamin, Hajdu Krisztián, Györfi Noel, Varga Márkó) az előkelő 5. helyen végzett. A Tűzvirágok csapata (Domonkos Aisa, Horváth Viola, Radics Ketrin, Cseresnyés Hanna, Fehér Lara) a 12. helyezést érte el.

Külön büszkeség számunkra, hogy egykori szakköröseink is megmérettették magukat: Artner Márk, Cseresnyés Dániel és Molnár Dominik, kiegészülve két hegyeshalmi segítővel (Zsédely Dániel és Németh Kornél), a középiskolás kategóriában a 7. helyen végeztek.

A nap zárásaként minden versenyzőt, velünk utazó szurkolót, valamint a felkészítőket – Máté Péter tűzoltóparancsnokot és Horváth Erika tanárnőt – a Czakó testvérek vendégül látták a mosonmagyaróvári Marina Pizzériában.

Köszönjük a tanulók kitartó munkáját, a felkészítők elhivatottságát, valamint a Czakó Team nagylelkű támogatását!

Büszkék vagyunk rátok!

A költő visszatér…

Március 13-án, pénteken a tanítási nap zárásaként a Levéli Kultúrházban tartottuk iskolánk március 15-i ünnepi műsorát.

A megható és színvonalas zenés-irodalmi összeállítást iskolánk 5. osztályos tanulói adták elő, akik méltó módon idézték meg a forradalom és szabadságharc szellemét. A versek, dalok és gondolatok segítségével a költő szavai ma is új életre keltek.

A műsorra a tanulókat Weisz Szilvia és Nagy Adélka pedagógusok készítették fel.

Köszönjük diákjainknak a lelkes és fegyelmezett szereplést, valamint felkészítő tanáraik munkáját, a színvonalas és emlékezetes előadást.

Emlékezetpedagógiai program Pannonhalmán

Március 12-én, csütörtökön iskolánk 7. és 8. osztályos tanulói a Nemzeti Emlékezetpedagógiai Program keretében Pannonhalmán töltöttek el egy tartalmas napot. A kiránduláson Resch Erzsébet és Papp Lajosné tanárnő kísérte a diákokat.

A program során tanulóink interaktív tárlatvezetésen vettek részt, amelynek segítségével megismerkedhettek a Pannonhalmi Főapátság történetével és jelentőségével. A különleges történelmi környezet és az élményszerű bemutató közelebb hozta számukra hazánk egyik legfontosabb kulturális és egyházi örökségét.

A kirándulás nemcsak ismeretekben gazdagította tanulóinkat, hanem maradandó élményt is jelentett számukra.

Látványos kémiai kísérletek iskolánkban 

Március 10-én, kedden a tanítási nap zárásaként különleges élményben volt részük iskolánk 7. és 8. osztályos tanulóinak: látványos kémiai kísérleteket tekinthettek meg Kalydi György tanár úr bemutatóján.

Vendégünk a Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium kémiatanára, aki érdekes és látványos kísérletekkel hozta közelebb diákjainkhoz a kémia világát. A bemutató nemcsak szórakoztató, hanem tanulságos is volt, hiszen a tanulók testközelből tapasztalhatták meg a kémiai jelenségek izgalmas oldalát.

Ezúton is köszönjük Kalydi György tanár úrnak az élménydús és inspiráló bemutatót!

Színházi élmény a legkisebbeknek 

Március 10-én, a tanítási nap végén iskolánk 1–3. osztályos tanulói a Levéli Kultúrházban tekinthették meg a Nyuszi és a vizek ura című interaktív előadást, a Szegedi Látványszínház előadásában. A vidám, tanulságos történet és a játékos, interaktív jelenetek nagy élményt jelentettek a gyerekeknek, akik lelkesen kapcsolódtak be az előadásba.

Ezúton is köszönjük iskolánk alapítványának, hogy támogatásával lehetővé tette ezt a színházi élményt tanulóink számára!

Arany minősítések a népdaléneklési versenyen 

Február 27-én, pénteken került megrendezésre a Győri Pedagógiai Oktatási Központ által szervezett „Tiszán innen, Dunán túl” Országos Népdaléneklési Minősítő Verseny területi fordulója a mosonmagyaróvári Fehér Ló Közösségi Házban. Iskolánk csoportjai kiemelkedő eredményt értek el:

Levéli Legények – I./2. kategória – ARANY minősítés

Levéli Pacsirták – I./3. kategória – ARANY minősítés

Szívből gratulálunk a fellépő tanulóknak a szép, igényes szerepléshez! Köszönjük Nagy Adélka tanárnő felkészítő munkáját.

Büszkék vagyunk diákjainkra, akik ismét bizonyították, hogy a hagyományőrzés és az értékközvetítés élő és fontos része iskolai közösségünknek

Élmény a Fővárosi Nagycirkuszban

Február 25-én iskolánk 8. osztályos tanulói a Lázár Ervin Program keretében Budapestre látogattak, ahol a Fővárosi Nagycirkuszban megtekintették a Fesztivál Plusz – Győztesek gálája című előadást.

A program során diákjaink lenyűgöző, magas színvonalú akrobata- és zsonglőrprodukciókat láthattak, amelyek a cirkusz varázslatos világába kalauzolták el őket. A látványos elemek, a művészi kivitelezés és a fegyelmezett, precíz előadások maradandó élményt jelentettek számukra.

Az osztályt Resch Erzsébet osztályfőnök kísérte a programra.

A kulturális élmény nemcsak szórakoztató, hanem inspiráló alkalom is volt tanulóink számára, amely új perspektívából mutatta meg a kitartás, a gyakorlás és a művészi teljesítmény értékét.

Élményalapú tanulás a SuliZoo-ban

Február 25-én iskolánk 5. osztályos tanulói a mosonmagyaróvári Kossuth-gimnáziumban tettek látogatást, ahol a SuliZoo zoopedagógiai központban élményszerű, állatasszisztált foglalkozáson vehettek részt. A programot Liziczai Márk tanár úr tartotta.

A foglalkozás első részében a diákok megismerkedtek a tengeri akvárium tarka korallvilágával, gerinctelen élőlényeivel és a színes egzotikus halakkal. A második órán a szárazföldi gerincesek közül a hüllők kerültek a középpontba: kipróbálhatták a kígyóbefogáshoz használt eszközt, megtapinthatták a szakállas agámát, a legbátrabbak pedig nyakukba is vehették a királypiton óriáskígyót.

Tanulóink érdeklődve hallgatták az állatokról szóló ismertetőt, aktívan válaszoltak a kérdésekre, és jegyzetfüzetükbe is rögzítették az új ismereteket. A foglalkozás nemcsak élményt jelentett számukra, hanem közelebb hozta hozzájuk a természetvédelem fontosságát is.

Diákjaink magatartása példamutató volt – méltán lehetünk büszkék rájuk!

Az osztály kísérői: Weisz Szilvia osztályfőnök és Kreitler Adél természetismeret-tanár voltak.

Megemlékezés a kommunizmus áldozatairól 

A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából iskolánk felső tagozatos tanulói a történelemórák keretében emlékeztek meg a diktatúra áldozatairól. A megemlékezést Papp Lajosné tanárnő segítette és vezette.

Az órák során a diákok megismerkedhettek a korszak történelmi hátterével, valamint azokkal az emberi sorsokkal, amelyek a 20. századi önkényuralmi rendszer következményeként tragikus fordulatot vettek.

A 8. osztályos tanulók projektfeladatként plakátokat és tablókat készítettek, amelyek a témához kapcsolódó kutatómunkájuk eredményeit mutatják be. Alkotásaikat az iskola aulájában állítottuk ki, hogy a teljes közösség számára lehetőséget adjanak az elmélyülésre és az emlékezésre.

Fontosnak tartjuk, hogy tanulóink megismerjék múltunk nehéz időszakait, és megértsék a szabadság, az emberi méltóság és a történelmi emlékezet jelentőségét.

Előadás a Parasport Napja alkalmából

A Parasport Napja alkalmából különleges vendéget köszönthettünk a Levéli Kultúrházban: Pető Zsolt, világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes para evező, valamint ergométeres világ- és Európa-bajnok sportoló tartott inspiráló előadást diákjainknak és az érdeklődőknek február 23-án, hétfőn.

Az eseményen elkísérte őt edzője, Nagy Gábor, akinek szakmai támogatása és elhivatottsága szintén fontos része a sportolói sikereknek. Külön öröm volt, hogy a háttérben zajló felkészítő munka jelentőségéről is hallhattunk.

Az előadás során betekintést nyerhettünk Pető Zsolt sportpályafutásába, megismerhettük sikereinek hátterét, a kitartás, a céltudatosság és az akaraterő szerepét. Szavai nemcsak a sportról, hanem az élet kihívásairól, a küzdeni tudásról is szóltak. Tanulóink figyelmesen hallgatták az élménybeszámolót, és értékes gondolatokkal gazdagodva térhettek vissza az iskolába.

Hálásan köszönjük Pető Zsoltnak és Nagy Gábornak, hogy elfogadták meghívásunkat, valamint Bita-Nagy Csilla tanárnőnek a rendezvény szervezéséért végzett lelkiismeretes munkáját.

Farsangi nyelvi kalandozás Mosonszolnokon

Február 18-án iskolánk egy csapattal vett részt a mosonszolnoki iskolában megrendezett „Farsangi nyelvi kalandozás” elnevezésű versenyen.

A vetélkedő kiváló hangulatban zajlott, a résztvevő tanulókra pedig számos játékos, interaktív és kreatív feladat várt, amelyek során nemcsak tudásukra, hanem gyors gondolkodásukra és együttműködésükre is szükség volt.

Iskolánk csapata: Domonkos Aisa, Horváth Viola, Tóth Milán, Vasenszki Réka (7. osztályos tanulók)

A versenyen tanulóink az 5. helyezést szerezték meg.

Felkészítő pedagógusuk: Papp Lajosné tanárnő.

Szívből gratulálunk a csapat minden tagjának és felkészítőjüknek a szép eredményhez, valamint köszönjük a szervezőknek a tartalmas versenyt!

Szép sikerek a Kiskörzeti Népdaléneklési Versenyen 

Február 18-án, szerdán iskolánk tanulói is részt vettek a hegyeshalmi Lőrincze-iskola által rendezett Kiskörzeti Népdaléneklési Versenyen, ahol csapataink kiválóan szerepeltek, és nagyon szép eredményekkel térhettek haza.
Eredményeink:
„Levéli legények” – ezüst minősítés
Levéli Csicsergők (alsós lányok) – kiemelt arany minősítés
Levéli Pacsirták (felsős lányok) – kiemelt arany minősítés
Felkészítő pedagógusuk: Nagy Adélka tanárnő.

Szívből gratulálunk minden fellépő tanulónknak és felkészítőjüknek a szép eredményekhez!

Farsangi bál és szalagavató 

Február 13-án, pénteken ismét megtelt nevetéssel, zenével és színes jelmezekkel iskolánk tornacsarnoka: megrendeztük a már hagyományos farsangi bálunkat, amely idén is felejthetetlen élményt nyújtott kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
A közelgő Valentin-nap apropóján a felső tagozatos tanulók idén is megválasztották a bálkirályt és bálkirálynőt, akiknek ezúton is szívből gratulálunk:
Tóth Gábor – bálkirály
Radics Ketrin – bálkirálynő
A rendezvényen több mint száz óvodás és iskolás gyermek öltött magára ötletes, kreatív, sok esetben saját készítésű jelmezt. A látványos maskarák és a jókedv már a jelmezes felvonulás pillanataiban megteremtették a farsangi hangulatot.
A nagy létszámra való tekintettel idén sem rangsoroltuk a jelmezeseket: minden résztvevő gyermek kis ajándékot és emléklapot kapott. Ezúton is gratulálunk a gyerekeknek és a szülőknek a fantasztikus, ötletes megoldásokhoz!
A délután egyik kiemelkedő programpontja volt a 8. osztály színvonalas táncos műsora, amely után igazi meglepetés következett: iskolánk történetében először került sor szalagavató ünnepségre.
A szalagokat Farkas János igazgató tűzte fel a végzős diákoknak és osztályfőnöküknek, Resch Erzsébet tanárnőnek. Megható és emlékezetes pillanat volt ez mind a tanulók, mind a szülők, mind pedig az iskola közössége számára.
A programot tovább színesítette egy látványos, táncos flashmob, amely hatalmas sikert aratott, és újabb mosolyt csalt a közönség arcára.
A bál jó hangulatáról idén is Schmidt Róbert és Schmidt Benedek gondoskodott, a konferálást pedig – nagy örömünkre – ismét Radák Tamás vállalta. Köszönjük nekik a lelkes közreműködést és a profi munkát!
Az eseményről rengeteg kiváló fotó készült Kissné Szauter Szabina jóvoltából, sőt idén drónfelvételek is készültek Völcsei Péter segítségével. Hálás köszönet nekik is, hogy hozzájárultak a rendezvény megörökítéséhez!
Természetesen idén is üzemelt a büfé, ahol finom szendvicsek, sütemények és üdítők várták a vendégeket. Köszönjük a lelkes és mindig aktív szülői munkaközösség tagjainak a sok-sok segítséget és munkát! A szülőknek, az Édes nagyiknak és a Hiessberger Pékségnek pedig a felajánlott sütiket és péksüteményeket.
Fél héttől következett a várva várt tombolasorsolás: rengeteg tombolatárgy talált gazdára, a közönség pedig több mint 1800 tombolaszelvény megvásárlásával támogatta intézményünket. Köszönjük minden felajánlónak a nagylelkű támogatást, valamint minden résztvevőnek, hogy hozzájárultak rendezvényünk sikeréhez!
Köszönjük Nagy Adélka tanárnőnek és a 7. osztálynak a szervező munkát és a rendezvény utáni rendrakást, valamint Jantik Dórának a dekorációban és díszítésben nyújtott önzetlen segítséget.
Végül, de nem utolsósorban hálásan köszönjük mindenkinek a pozitív hozzáállást, a segítőkészséget, az adományokat és a támogatást! A befolyt összeget – az alapítványon keresztül – természetesen a gyermekekre, valamint iskolai programjaink megvalósítására fordítjuk.
Ez a délután ismét bebizonyította, hogy közösségünk ereje az összefogásban rejlik – és hogy együtt igazán nagy dolgokra vagyunk képesek.

Köszönjük, hogy velünk ünnepeltek! Találkozunk jövőre is – ugyanilyen vidáman, ugyanilyen lelkesedéssel!

A magyar kultúra napja iskolánkban 

Január 22-e, a magyar kultúra napja alkalmából iskolánkban a magyar órák keretében, valamint plakátkészítéssel emlékeztünk meg nemzeti imádságunk, a Himnusz születéséről.
A tanulók felidézték Kölcsey Ferenc művének történetét és jelentőségét, valamint kreatív alkotásokon keresztül is kifejezhették, mit jelent számukra a magyar kultúra és nemzeti örökségünk. Fontosnak tartjuk, hogy diákjaink ne csak megismerjék, hanem meg is éljék közös kulturális értékeinket.

A magyar kultúra napja jó alkalom arra, hogy megerősítsük: múltunk értékei a jövőnk alapjai is.

Megemlékezés a magyarországi németek elhurcolásáról és kitelepítéséről

Január 19-én, a magyarországi németek elhurcolásának és kitelepítésének emléknapja alkalmából iskolánkban a német népismeret órák keretében emlékeztünk meg a 20. századi történelem e fájdalmas fejezetéről.
A foglalkozások során a tanulók megismerkedhettek a kitelepítések és a kényszermunka történelmi hátterével, valamint azok emberi és közösségi következményeivel. Fontosnak tartjuk, hogy diákjaink ne csak tanulják, hanem meg is értsék és átérezni próbálják a múlt eseményeit, különösen itt, a német nemzetiségi hagyományokhoz kötődő közösségünkben.

Az emlékezés segít abban, hogy a történelem tanulságait megőrizzük, és továbbadjuk a következő nemzedékeknek.

Nemzetek dallamai, népek muzsikái

Január 7-én, szerdán iskolánk 6–7. évfolyamos tanulói a Lázár Ervin Program keretében a Győri Filharmonikus Zenekar Fúvós Ötösének „Nemzetek dallamai, népek muzsikái” című interaktív ismeretterjesztő koncertjén vettek részt a Levéli Kultúrházban.

Az előadás középpontjában ismert és kevésbé ismert zeneművek és fúvós hangszerek megismertetése állt, amelybe az előadók aktívan bevonták a tanulókat is: egy diák karmesterként vezényelhetett, valamint zenei kvíz is színesítette a műsort. A tartalmas, ugyanakkor élményszerű program maradandó élményt nyújtott tanulóink számára.

Hatalmas levéli siker a vármegyei német nyelvű szavalóversenyen

Iskolánkat 5 tanuló – Süli Máté Emil (1. osztály), Köpcsényi Mirkó (2.b osztály), Kazinczy-Nagy Maja (3. osztály), Végh Benjamin László (7. osztály) és Rális Dorothea (8. osztály) – képviselte január 3-án a német nemzetiségi iskolák vármegyei szavalóversenyén, Sopronban.

A felmenő rendszerű versenyen a 7-8. osztályosok irodalmi német kategóriájában Rális Dorothea az első, tájszólás kategóriában Végh Benjamin szintén az első helyről jutott tovább a márciusban megrendezésre kerülő regionális középdöntőbe.

Valamennyi tanulónak szívből gratulálunk az eredményes részvételhez és felkészüléshez!

Felkészítő tanáraik Molnárné Horváth Ágnes és Horváth Erika voltak

Iskolai karácsonyi ünnepély: közös hangolódás az ünnepre 

December 19-én, pénteken a téli szünet előtti utolsó tanítási nap végén, iskolánk közössége együtt ünnepelt. Ez az alkalom minden évben különleges: egy pillanatra megállunk, lelassulunk, és közösen hangolódunk rá az ünnepre.

Az idei műsor a régi idők karácsonyát állította szembe a mai, modern világ ünnepével, emlékeztetve bennünket arra, hogy a karácsony igazi üzenete időtől független – a fény, a békesség és az összetartozás.

Az ünnepi műsorban a 4. osztály tanulói és a Pacsirta kórus léptek fel.

Köszönjük a gyerekek lelkes, szívből jövő szereplését, a sok próbát, a szépen megtanult verseket és dalokat.

Köszönet illeti a felkészítő pedagógusokat, Boros József tanító urat és Nagy Adélka tanárnőt, akik odaadó munkájukkal segítették az előadás létrejöttét.

A gyerekek hangja, az elhangzó gondolatok és az ünnepi fények mindannyiunkat arra hívtak, hogy nyitott szívvel forduljunk egymás felé, és magunkkal vigyük az ünnep békességét a mindennapokba is. 🤍

Kívánunk minden tanulónknak, kollégánknak és családjaiknak

áldott, szeretettel teli karácsonyt, valamint pihentető, örömökben gazdag téli szünetet! 

Négy gyertya ég az adventi koszorún 

December 19-én, pénteken reggel a nyolcadik osztály ünnepi műsorának keretében gyújtottuk meg adventi koszorúnkon a negyedik gyertyát, a szeretet lángját, amely már egészen közel hozta hozzánk a karácsony ünnepét.

Ez a pillanat a csendes megállásról, az egymásra figyelésről és az összetartozásról szólt.

A gyertya fénye arra emlékeztet bennünket, hogy az ünnep legfontosabb üzenete a szeretet: az a figyelem, amellyel egymás felé fordulunk, és az a közösség, amelyben együtt élhetjük meg az advent utolsó napjait. 🤍

A szeretet fénye kísérjen bennünket karácsony ünnepéig! 

A német nemzetiség karácsonya Levélen

December 18-án, csütörtök délután iskolánk tanulói is szerepeltek a Levéli Német Nemzetiségi Önkormányzat karácsonyi ünnepélyén, amelynek a levéli Kultúrház adott otthont.

A gyerekek egy színvonalas, német nyelvű zenés-irodalmi műsorral készültek, amely méltó módon járult hozzá az ünnep meghitt hangulatához.

A műsort Horváth Erika és Nagy Adélka pedagógusok állították össze és tanították be nagy odafigyeléssel.

Köszönjük tanulóink lelkes és fegyelmezett szereplését, pedagógusaink munkáját, valamint a meghívást és a lehetőséget a Levéli Német Nemzetiségi Önkormányzatnak.

A rendezvényen készült gyönyörű fotókért köszönet illeti

Kissné Szauter Szabinát – Special Moments Photography.

A harmadik adventi gyertya fénye

December 15-én, hétfőn közösen meggyújtottuk adventi koszorúnkon a harmadik gyertyát, az öröm gyertyáját. Ez a láng arra emlékeztet bennünket, hogy az ünnepi készülődésben a várakozás mellett az öröm, a hála és az egymásra figyelés is fontos szerepet kap.

A gyertya fénye ma is csendes megállásra hívott bennünket, hogy együtt hangolódjunk a közelgő karácsonyra, és megéljük az advent örömteli pillanatait.

Köszönjük a hetedik osztály ünnepi műsorát.

Ablaknyitás Luca-napján

December 13-án, szombaton, Luca napján nyílt a Községi Adventi Naptár 13. ablaka iskolánkban. Intézményünk immáron ötödik alkalommal csatlakozott a Burda Éva által életre hívott rendezvénysorozathoz.

A Nagy Adélka tanárnő vezette Pacsirta kórus éneke után Farkas János iskolaigazgató köszöntötte a vendégeket, majd az 1. osztályosok mutatták be Luca-napi műsorukat, amire hetek óta nagy lelkesedéssel készültek. Felkészítőjük Tolnai Szabolcsné tanítónő volt.

A műsort a Pacsirták éneke zárta, közben megnyílt a 13. ablak, amit idén Papp Lajos és Papp Lajosné készítettek. Az este folyamán teával, forralt borral, süteménnyel és zsíros kenyérrel láttuk vendégül az ablaknyitásra érkezőket.

A rendezvényt Zabolay Gábor önkormányzati képviselő és Sík Zoltán támogatták. Köszönjük a finom süteményeket is, Burda Évának pedig a lehetőséget és a fotókat.

Karácsonyi kézműveskedés 

December 12-én, péntek délután igazi ünnepi hangulat töltötte meg az alsós épületet: karácsonyi kézműveskedésen vehettek részt az alsós gyerekek és szüleik.

Az alkotás, a közös munka és a jókedv tette igazán különlegessé ezt a délutánt.

A gyerekek nagy lelkesedéssel vágtak, ragasztottak, díszítettek, miközben már az ünnepekre hangolódtunk.

Köszönjük a tanítónők szervező munkáját, a szülők aktív részvételét!

Ez a közös alkotás nemcsak szép díszeket, hanem sok mosolyt és maradandó élményeket is adott mindannyiunknak.

A remény lángja – 2. adventi gyertyagyújtás

December 8-án, hétfőn reggel ismét összegyűlt iskolánk közössége, hogy meggyújtsuk az adventi koszorú második gyertyáját, a remény lángját.
Ez a gyertya emlékeztet bennünket arra, hogy a nehézségek között is mindig ott a fény, amely utat mutat, és összeköt bennünket.
Ünnepi műsorral készült a 6. osztály, akik egy német nyelvű dallal és szép gondolatokkal tették még meghittebbé ezt a pillanatot. A felkészítést Horváth Erika tanárnőnek köszönjük.
Az alsó tagozaton az adventi készülődés hagyományaihoz hűen az osztályok osztályszinten gyújtják meg a gyertyákat saját adventi koszorúikon, így ők is átélhetik a közös várakozás örömét és meghittségét.

Legyen a remény fénye velünk az advent további napjaiban is!

Köszönet a jótékonysági adventi vásárért! 🤍

December 7-én, vasárnap ismét megtapasztalhattuk, milyen erős és összetartó közösség a levéli iskola családja.
A jótékonysági ajándék- és süteményvásár óriási sikerrel zárult. A rengeteg munka, szeretet és támogatás eredményeként közel 200.000 forint adomány gyűlt össze!
Ez az összeg teljes egészében az iskolás gyerekek javára kerül felhasználásra, hogy még szebb és gazdagabb élményekkel telhessen a közösségünk élete.
Hálás köszönet illeti a Szülői Munkaközösséget a szervezésért, a rengeteg befektetett időért és energiáért.
A Szülői Munkaközösség külön köszönetet mond:
• a Levéli Karitásznak a támogatásért,
• az Édes Nagyiknak, akik süteményeikkel és szeretetükkel emelték a nap fényét.

Köszönjük mindenkinek, aki süteménnyel, ajándékkal, vásárlással vagy bármilyen segítséggel hozzájárult a nap sikeréhez.

Mikulás-járás és ünnepi eredményhirdetés

December 5-én reggel nagy izgalommal telt meg a Levéli Német Nemzetiségi Általános Iskola: meglátogatott bennünket a Mikulás!
A gyerekek verssel és énekszóval fogadták a Télapót, aki a Szülői Munkaközösség támogatásával minden tanulót és dolgozót megajándékozott. A mosolyokból ítélve ez a nap mindenki számára felejthetetlen élmény marad.
A Mikulás-napi hagyományokhoz hozzátartozik, hogy ilyenkor hirdetjük ki az őszi papírgyűjtés eredményeit is.
Idén több mint 10 tonna papírhulladékot gyűjtött iskolánk — óriási teljesítmény, amelyért köszönettel tartozunk diákjainknak, szüleiknek és minden segítőnek!
A papírgyűjtés legjobbjai:
• Alsó tagozat: 2.b osztály
• Felső tagozat: 7. osztály
Mindkét osztály egy-egy tortát vehetett át jutalomként.
Különdíjban részesült a legaktívabb osztály: a 6. osztály.
Minden osztály pénzjutalmat kapott a leadott papírmennyiség arányában, és a szülők külön is megjutalmazták azokat a tanulókat, akik kimagaslóan sokat segítettek a gyűjtésben.
Köszönjük a támogatást:
• Levél Község Önkormányzatának,
• Levél KSE labdarúgó szakosztályának,
• Laáber Zitának, aki a finom tortákat készítette.

Köszönjük a közösség összefogását, a gyerekek lelkesedését és mindenki munkáját!

A mai nap ismét megmutatta, milyen sokat jelent az együttműködés és az ünnepi készülődés közös öröme. 

Betlehem kiállítás 

December 3-tól az aulában látható iskolánk Betlehem kiállítása, amelyre négy pályamű érkezett.

A 3. osztály egy szép, közösen készített Betlehemmel nevezett, amelyben a gyerekek kreativitása és lelkes csapatmunkája igazán megmutatkozott.

Emellett két első és egy negyedik osztályos diákunk – Mikulás Marcell, Süli Máté és Kálé Abigél – is büszkén hozta el saját alkotását.

Meggyújtottuk az első adventi gyertyát! 

December 1-jén, hétfőn reggel iskolánk felső tagozata együtt ünnepelte az advent kezdetét. Farkas János igazgató ünnepi gondolatait követően az 5. osztály adta elő meghitt, szívhez szóló műsorát, amely versekkel és énekszóval tette különlegessé az advent első napját.

Az első adventi gyertya a hitet jelképezi – azt a belső erőt és bizalmat, amely a mindennapokban is irányt mutathat számunkra.

Hálás köszönettel tartozunk Papp Lajosnak és Papp Lajosnénak, akik a hétvégén gyönyörű ünnepi díszbe öltöztették iskolánkat.

Köszönjük továbbá a Levélkert Kertészetnek, hogy idén is – ahogyan minden évben – ők ajánlották fel az iskolánk adventi koszorúját.

Köszönjük az 5. osztály tanulóinak és felkészítő pedagógusaiknak, Weisz Szilvia és Nagy Adélka tanárnőknek a lélekemelő műsort!

Hetedikesek az Öveges Laborban

Iskolánk 7. osztályos tanulói november 26-án a mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium Öveges Laborjába látogattak Kreitler Adél tanárnő kíséretében.

A délelőtt folyamán a tanulók két biológia és két kémia órán gazdagíthatták ismereteiket. A biológia foglalkozáson megismerkedtek a fénymikroszkóp részeivel és használatának módjával. Ezután két vizsgálatot is elvégeztek: zöldmoszatokat figyeltek meg különböző nagyításokban, majd a burgonya növénykeményítő szemcséit nézték meg. A legszebb preparátumokat le is fotózhatták.

A kémia órákon először megismerkedtek a laboratóriumi munka leggyakrabban használt eszközeivel, majd különböző anyagok szétválasztási kísérleteit végezték el, azok oldódási tulajdonságai alapján. A két kísérlet elvégzésére, a tapasztalatokra és a következtetésekre vonatkozó tudnivalókat a munkalapjaikon rögzítették.

Diákjaink sok előzetes ismerettel rendelkeztek az idei és előző tanévek biológia, illetve természetismeret tantárgyaiban tanultak alapján. A feladatokat fegyelmezetten, érdeklődve, kíváncsisággal telve végezték a vezető tanárok utasításai szerint.

Egészséges Táplálkozás Hete

November 17. és 21. között iskolánk is csatlakozott az Aktív Iskola Program keretein belül megrendezett Egészséges Táplálkozás Hete elnevezésű rendezvényhez.

A hét minden napján más-más egészséges tízórait kellett hozniuk a tanulóknak: gabonafélék, gyümölcsök, zöldségek, tejtermékek, pénteken pedig egészséges italok, gyógyteák szerepeltek a listán. A programban részt vevő osztályok a keddi napon egészséges ételeket készítettek osztályfőnökeik vezetésével: gyümölcs-és zöldségsalátákat, gyümölcsjoghurtot, hideg- és meleg szendvicseket, gyümölcslevelet, turmixokat, teákat. A gyerekek nagy lelkesedéssel vettek részt a feladatokban, és szívesen fogyasztották el az együtt készített finomságokat.

Szerdán dr. Nyikovics Bálint fogorvos tartott a felső tagozaton érdekes, hasznos előadásokat a gyerekeknek

A felső tagozatos tanulók a hét három napján élelmiszer- és fűszerfelismerés feladatokban tehették próbára tudásukat. A legaktívabbak, egyben a legeredményesebbek a hetedikesek voltak. A három legmagasabb pontszámot elért diákokat – Tóth Milán, Végh Benjamin, Szabó Zsombor, Horváth Viola és Vasenszki Réka – egészséges finomságokkal jutalmaztuk.

A hét folyamán diákjaink sok hasznos ismerettel gazdagodtak. Bízunk benne, hogy beépítik az egészségtudatos gondolkodást saját és családjaik mindennapi életébe.

A témahét szervezői, koordinálói Kreitler Adél és Bognár Beatrix pedagógusok voltak.

Pályaorientációs kaland Győrben

Iskolánk 5. osztálya november 14-én, pénteken különleges élményekkel gazdagodott Győrben, az ETO Parkban.

Az Uni Elit Sport jóvoltából diákjaink izgalmas betekintést kaptak a Széchenyi István Egyetem képzéseibe és programjaiba.

A délután második felében egy háromórás, igazán pörgős csapatépítő program várta őket: szimulátorokkal kapura lőhettek, golfozhattak, különféle fegyverekkel célba lőhettek, autót vezethettek, és még FIFA-meccsekre is sor került.

A gyerekek fantasztikusan érezték magukat – élményekben, nevetésben és tapasztalatokban gazdag napot zártak.

Bakonyalja Kupa – szép levéli sakk sikerek!

November 13-án, csütörtökön iskolánk öt tanulója vett részt a XIX. Bakonyalja Kupán, ahol remek eredményeket értek el.
Csapatversenyben 1. helyezett lett Levél csapata. A csapat tagjai:
1. tábla: Tóth Milán
2. tábla: Blahut Leona
3. tábla: Varga Bence
4. tábla: Kovács Ben
Egyéni kategória győztese: Gulyás Bálint

Szívből gratulálunk minden résztvevőnek a kiemelkedő teljesítményhez és sportszerű játékhoz!

Német szavalóverseny Hegyeshalomban

Iskolánkat hét diák képviselte november 13-án, csütörtökön a Lőrincze Lajos Általános Iskolában megrendezett német nyelvű szavalóversenyen: Köpcsényi Mirkó (2. o.), Burián-Varga Odett (3. o.), Domonkos Karina (3. o.), Kazinczi-Nagy Maja (3. o.), Szabó Liza (4. o.), Rális János Olivér (6. o.) és Végh Benjamin László (7. o.).

A rendkívül szoros mezőnyben Köpcsényi Mirkó 3. helyezést ért el.

Szívből gratulálunk minden résztvevőnek!

Felkészítő pedagógusok: Molnárné Horváth Ágnes és Horváth Erika.

Szent Mártonnak ünnepén

November 11-én, kedden tartottuk a hagyományos Márton-napi rendezvényünket. Délelőtt az alsó tagozaton a harmadik osztályosok elevenítették fel Szent Márton legendáját Molnárné Horváth Ágnes tanítónő vezetésével.

Délután fél ötkor a nagy iskola udvarán gyülekeztünk, majd csatlakozott hozzánk az óvoda és a bölcsőde közössége is. Farkas János igazgató rövid köszöntője után a jelenlévők Márton-napi dalokat énekeltek Nagy Adélka tanárnő irányításával.

Ezt követően kicsik és nagyok a lámpásaikkal a horgásztóhoz vonultak, ahol a Levéli Tűzoltó Egyesület látványos Márton-napi máglyát gyújtott.

A lampionos felvonulásból visszatérve közösen elfogyasztottuk a felajánlott ételeket és italokat.

Köszönjük a Levéli Német Nemzetiségi Önkormányzat, a szülői munkaközösség, a konyhai dolgozók, az önkéntes tűzoltók, a polgárőrök és minden kedves szülő önzetlen segítségét, felajánlását.

Márton-napi kézműveskedés

Márton-nap közeledtével iskolánk alsó tagozatán november 7-én, pénteken kézműves foglalkozást szerveztünk Molnárné Horváth Ágnes tanítónő kezdeményezésére. A program megvalósításában segédkezett Czinege Tünde, a szülői munkaközösség elnöke, Bognár Beatrix, Kerekesné Boros Gabriella és Nagyné Téglás Erika pedagógusok. A jó hangulatú, tevékeny délután folyamán Szent Márton történetéhez kapcsolódó munkadarabok készültek. Örülünk, hogy több szülő is aktívan bekapcsolódott a programba.

A három kismalac Levélen

Iskolánk 2-5. osztályos tanulói november 3-án, hétfőn délelőtt A három kismalac című interaktív kétnyelvű meseelőadást tekinthették meg a Magyarországi Német Színház előadásában. A két – németül és magyarul is játszó – színész, Gőbl Gabriella és Jonas Gundelach, varázslatos világokba kalauzolta a gyerekeket bábok és képek segítségével. A program egy sikeres pályázatnak köszönhetően a Bethlen Gábor Alapkezelő támogatásával valósult meg.

A szétválaszthatók

Iskolánk 6-8. osztályos tanulói november 3-án, hétfőn a tanítási nap végén A szétválaszthatók című színdarabot tekinthették meg a Levéli Kultúrházban a Magyarországi Német Színház előadásában.

„A szétválaszthatók” sokkal több, mint egy mese az interkulturális kihívásokról: két gyermek barátságának megható története, amely túllép időn, téren, gyűlöleten és kultúrák között feszülő korlátokon – a kortárs német színház nyelvén.

A darab megtekintése után a gyerekek színházpedagógiai foglalkozáson vettek részt.

A program egy sikeres pályázatnak köszönhetően a Bethlen Gábor Alapkezelő támogatásával valósult meg.

Tök- és rímfaragó verseny

Iskolánk diákönkormányzata tök- és rímfaragó versenyt hirdetett a közelmúltban. A felhívásra 15 faragott tök és többségükhöz ötletes versike is érkezett. Olyan kreatív módon elkészített és egyedi alkotásokat kaptunk, hogy a zsűri nem rangsorolta a műveket, hanem minden alkotónak egy kis jutalmat adott át.

Köszönjük az ötletes, igényes tököket! Az elmúlt napokban igazi őszi hangulatot varázsoltak az iskolába.

Gesztenye verseny

Diákönkormányzatunk október elején gesztenyekészítő versenyt hirdetett tanulóink körében. Huszonkét diákunk készített ötletes figurákat gesztenyéből. Öt alkotást emeltünk ki az eredményhirdetéskor, amiket a következő tanulók készítettek, kisebb-nagyobb szülői segítséggel: Mihályi Marcell, Mihályi Edvárd, Levéli Rebeka, Zalai Zétény és Gágó Árész. Kerestük a legkisebb és a legnagyobb gesztenyét is, amit Cseresnyés Hanna talált meg.

Köszönjük a kreatív pályamunkákat, amik még az őszi szünet után is megtekinthetők az aulában.

1956 emlékezete

Október 22-én a tanítási nap végén, az 1956. október 23-i forradalom kitörésének hatvankilencedik évfordulója alkalmából megemlékezést tartottunk a Községháza előtt. Az ünnepélyes zászlófelvonás után hatodik osztályos tanulóink adtak színvonalas ünnepi műsort, melyet osztályfőnökük, Horváth Erika tanárnő állított össze. A megemlékezést színesítette a Nagy Adélka tanárnő vezette iskolai énekkar, a Pacsirta kórus. Este fél hatkor hatodik osztályos tanulóink és énekkarunk is szerepelt a Református imaház előtt, az Ujhelyi téren tartandó községi 56-os megemlékezésen.

A szer-telen ifjúságért

Iskolánk hetedik osztályos tanulói október 17-én, pénteken részt vettek a „Szer-telen ifjúság napja” című rendezvényen a mosonmagyaróvári Flesch-központban. A már hagyományos drogprevenciós napon a kábítószerek és egyéb tiltott szerek hatásai mellett olyan témákról hallhattak, mint a kapcsolaton belüli erőszak és a fiatalokat leginkább érintő telefonfüggőség.

Az Aktív Közlekedés Hete című témahetünkhöz kapcsolódva hetedikeseink kerékpárral utaztak a rendezvényre.

Az aradi vértanúk emlékezete

Október 6-án a magyar történelem hőseire emlékezünk. Azokra a férfiakra, akik a szabadságért életüket adták. 1849. október 6-án végezték ki Aradon a 13 honvédtisztet, Pesten pedig Batthyány Lajost, Magyarország első felelős miniszterelnökét. A nap a nemzeti gyász és az összetartozás jelképe lett.

Iskolánkban Papp Lajosné tanárnő emlékezett meg az aradi vértanúkról. Márti néni beszéde után a diákok egy rövid filmet néztek meg a aradi eseményekről. A megemlékezés zárásaként az énekkarosok Nagy Adélka tanárnő vezetésével egy aradi vértanúkról szóló dalt énekeltek el. A gyerekek felállva tisztelegtek a hősök képe előtt, miközben mécsest gyújtottunk emlékükre.

Idén is sikeres volt a papírgyűjtés!

Két óriási konténerben közel 10 tonna, egészen pontosan 9685 kilogramm papírt gyűjtött össze iskolánk közössége az elmúlt napokban a Szülői Munkaközösség szervezésében megvalósult őszi papírgyűjtés keretében.

Minden osztály bekapcsolódott a gyűjtésbe, de voltak, akik kiemelkedően teljesítettek. Őket a Szülői Munkaközösség külön jutalmazza Mikuláskor, a versenykiírás szerint.

A Szülői Munkaközösség köszöni Mindenkinek a segítséget, az aktív közreműködést, aki bármilyen módon hozzájárult a gyűjtés eredményességéhez. Külön köszönjük a Czakó Team közreműködését, akik pénteken segítettek a nagy mennyiségű karton tömörítésében.

Nyolcadikosaink budapesti kirándulása

Október 3-án és 4-én Resch Erzsébet osztályfőnök és Horváth Erika tanárnő kíséretében Budapestre látogattak végzős tanulóink. Jártak a Várnegyedben, átsétáltak a Bécsi Kapun, utaztak a Hűvösvölgyi Gyermekvasúttal. A Zene Házában a Listen elnevezésű kiállítást élvezhették, majd történelmi ismereteik elmélyítését segítette a látogatás a Terror Házában. Este a Duna partról megnézték a kivilágított várost. Diákjaink élményekkel gazdagon tértek haza.

Múzeumpedagógiai foglalkozás a népmese napja alkalmából

Szeptember 30. a magyar népmese napja és egyben Benedek Elek meseíró és -gyűjtő születésnapja. Ez alkalomból szeptember 29-én a 3. osztályos gyerekek Mosonmagyaróvárra látogattak a Hansági Múzeum által szervezett múzeumpedagógiai programra, a Cselley-házba.

A programban Kaczor Dorottya népzenész és népdalénekes mesélt a gyerekeknek a Békakirályról, amit dallal és citeraszóval is kísért. A meséhez kézműves foglalkozás kapcsolódott, amit Kocsis Angéla vezetett. Élményekkel telve tértek haza a gyerekek. A képek mindent elárulnak. Köszönet a Cselley-ház lelkes múzeumpedagógusainak.

Babszem Jankó Levélen

A Lázár Ervin Program keretében iskolánk első, második és harmadik osztályos tanulói szeptember 11-én a Babszem Jankó című bábelőadást tekintették meg a helyi Kultúrházban a Ziránó Színház előadásában.

Együtt nő, velünk nő – hagyományteremtő faültetés

Andrejkovics Gábor kezdeményezésére községünkben egy új hagyományt indítottunk el: minden új óvodai csoport és új iskolai osztály egy-egy fát ültet a község vezetésével egyeztetett helyszínen. Ezek a fák a gyermekekkel együtt növekednek majd, hiszen az évek során a pedagógusok irányításával gondozhatják, ápolhatják őket a gyermekek.

Szeptember 5-én reggel a Fő utca 7. sz. előtti területen a kiscsoportosok és az első osztályosok aktív közreműködésével két vérszilvafát ültettünk. Az eseményen Kiss Béla polgármester úr köszöntötte a jelenlévőket, és köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták a kezdeményezést. A fákat Domonkos Róbert, az öntözőzsákokat Földes László ajánlotta fel, az emléktáblákat pedig Vargáné Herlicska Zsuzsa készítette.

Megnyitottuk a 2025/2026-os tanévet

Szeptember 1-jén, hétfőn a Levéli Német Nemzetiségi Általános Iskolában is elkezdődött az új tanév. Reggel 8 órakor ünnepélyes tanévnyitónkon Farkas János igazgató úr köszöntötte diákjainkat, pedagógusainkat, a szülőket és a meghívott vendégeket.

Külön szeretettel fogadtuk a legkisebbeket, 28 első osztályos diákunkat, akik a nyolcadik osztályos tanulók kíséretében most először lépték át az iskola kapuját.

Minden tanulónknak sok sikert, kitartást és élményekben, eredményekben gazdag új tanévet kívánunk!

Az első osztályosok és az iskolánkba érkező új tanulók nyakkendőjét idén is a Levéli Német Nemzetiségi Önkormányzat vásárolta meg. Köszönjük a támogatást!

Tanulmányi út Burgenlandban

A tanévkezdés előtt nevelőtestületünk egy napos tanulmányi úton járt a szomszédos Burgenlandban. Programunkat a mönchhofi falumúzeumban kezdtük, ahol Otto Gruber vezette csoportunkat és mutatta be az ott található épületeket és régi használati tárgyakat. A kirándulás második állomása Frauenkirchenben volt, ahol a bazilikát csodáltuk meg. A tanulmányi út Halbturnban zárult: ott a „Rejtett kincsek a Habsburg-házból” című kiállítást tekintettük meg. A kirándulás során szerzett új ismereteinket kiválóan tudjuk majd hasznosítani a német nemzetiségi nevelésben-oktatásban.

Köszönjük a Levéli Német Nemzetiségi Önkormányzat és a községi önkormányzat támogatását.

2024/2025. tanév

Tanévzáró ünnepély és bizonyítványosztás

A hőségriasztás miatt a megszokottnál lazább keretek között, június 26-án, csütörtök délután tartottuk iskolánk udvarán a 2024/2025. tanévet lezáró ünnepélyünket, melynek kezdetén harmadik osztályos tanulók (képünkön) és a Pacsirta kórus adott rövid, vidám nyárcsalogató műsort. A tanévben végzett nevelő-oktató munkát, az elért eredményeket Farkas János igazgató értékelte.

A legjobb tanulmányi eredményt elért jeles és kitűnő tanulók jutalomkönyvet, cirkusz- és fagyijegyet vehettek át az intézmény vezetőjétől.

A Levél Barátainak Egyesülete ajándékutalványát idén két negyedik osztályos tanuló, Hadar Júlia és Szabó Natália vehette át Radák Tamástól, négy éves kiemelkedő tanulmányi munkájuk, kitartó szorgalmuk és szép versenyeredményeik elismeréseként.

A Levéli Német Nemzetiségi Önkormányzat tárgyjutalmát Domonkos Sándor elnök adta át Rális Dorothea 7. osztályos tanulónak a német nemzetiségi iskolák tanulói számára szervezett szavalóverseny országos döntőjében elért 10. helyezésért.

Az Országos Sakk Diákolimpián való eredményes részvételért pedig Blahut Leona és Varga Bence vehetett át jutalmat.

Minden tanítványunknak szép nyarat, jó pihenést, sok szép élményt kívánunk a nyári szünetre!

Búcsú az iskolától

Június 21-én, szombat délelőtt búcsúzott iskolánktól a nyolcadik osztály tizenegy tanulója.

Kedves Lányok és Fiúk! Sok sikert kívánunk Nektek! Maradjatok mindig azok a vidám, életteli, különleges fiatalok, akik most innen útnak indulnak. De bármikor visszajöhettek hozzánk, szeretettel várunk Benneteket!

Kockanapok Levélen

Zentai Ferenc, a Lego Masters első évadának győztese (Zentai Zalán nyolcadik osztályos tanítványunk édesapja) az utolsó tanítási hétre elhozta iskolánkba a Kockanapok LEGO® építmények kiállítását és a hozzá kapcsolódó játszóházat. Nagyságrendileg ezer építménnyel ez volt a Kockanapok rendezvénysorozat eddigi legnagyobb kiállítása. Diákjaink több mint 2 millió kockából láthattak elképesztő egyedi alkotásokat és különleges gyári készleteket.

Szerdán és csütörtökön délelőtt az osztályok forgószínpadszerűen különböző interaktív foglalkozásokon vehettek részt. A délutáni órákban a kiállítás minden érdeklődő számára nyitott volt. A két napon 400 ezer forint adomány gyűlt össze, amivel a látogatók iskolánk alapítványát támogatták.

Köszönjük Zentai Ferencnek és kollégáinak az óriási élményt, amit nyújtottak nekünk! Hálás köszönetünket fejezzük ki a támogatásért is, amit iskolánk fejlesztésére fordítunk.

Összetartozunk!

Az Országgyűlés 2010. május 31-én a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította az első világháborút lezáró trianoni békediktátum aláírásának napját, június 4-ét.

Iskolánk felső tagozatán ötödikes diákok közreműködésével ma reggel ünnepi megemlékezést tartottunk. A műsor zárásaként elénekeltük a Nélküled című dalt, amely a nemzeti összetartozásról és a közös sorsról szól. A műsort Papp Lajosné, Kostyál Anna és Nagy Adélka tanárnők állították össze.

„Szolgálatban másokért” pályaorientációs nap és verseny

Iskolánk tűzoltó szakköre egy gyermek- és egy ificsapattal vett részt a Hunyadi HTBK Egyesület és a Punishers LEMC Hungary által rendezett pályaorientációs napon és versenyen.

A rendezvényen jelen volt a Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőr-főkapitányság, a katasztrófavédelem, a honvédség és a mentők. Tanulóink elsősegély feladatokat oldottak meg, kipróbálták a lézerpuska lövészetet, kézigránát célba dobást, részt vettek váltófutásban, sikeresen teljesítették az akadálypályát, a honvédelmi totót. Láttak harci bemutatókat, hallgattak előadást. A versenyen ificsapatunk a második helyezést érte el. Gratulálunk minden résztvevőnek, köszönjük Máté Péter tűzoltóparancsnok és Horváth Erika tanárnő munkáját.

Gyermeknapi akadályverseny

A korábbi évek hagyományait folytatva idén is akadályversennyel kezdődött május 30-án, pénteken a gyermeknapi program, amit a borongós idő ellenére sikerült szabadtéren megtartanunk. A reggeli „mocorgót” követően a faluban 10 állomás várta a csapatokat. A pedagógusok mellett a rendőrség, a mentők, a levéli tűzoltók és a Gyökösök is készültek feladatokkal. Az idei akadályverseny témája Magyarország és a vármegyék voltak. Az első helyen hármas holtverseny alakult ki, 3 csapat is 100 pontot ért el. A versenyt Vas, Zala és Bács-Kiskun vármegyék nyerték, a csapatvezetők Skultéti Gréta (Vas), Molnár Dominik (Bács-Kiskun), valamint Zentai Zalán és Szőlősi Roland (Zala) voltak.Az eredményhirdetés előtt idén is a szülői munkaközösség látta vendégül finom ebéddel a diákokat és tanárokat. De az ebéd és a tízórai mellett a délelőtt és a délután folyamán még sok finomságot fogyaszthattak a gyerekek, és a sok támogatónak köszönhetően mindenki egy kis ajándékcsomaggal térhetett haza.Hálás vagyunk minden segítőnek és támogatónak, de külön köszönjük a Hidegkő Vendéglőnek és törzsvendégeinek a felajánlott fagylaltot, amivel évek óta kedveskednek nekünk.

Határtalanul Erdélyben

Iskolánk 7. osztályos tanulói – a hegyeshalmi és a bezenyei hetedikes diákokkal közösen – május 24. és 30. között a Határtalanul Program keretén belül Erdélyben kirándultak. Megismerkedtek a terület történelmi nevezetességeivel, kultúrájával és hagyományaival. Többek között ellátogattak a Tordai sóbányába, a Mikó várában található Csiki Székely Múzeumba. Az esős idő sem szegte kedvüket, felkeresték a Szent Anna-tavat, a Gyilkos-tavat, valamint a Békás-szorost is. Részt vettek különböző sporteseményeken (labdajátékok, trambulin-park). Farkaslakán egy kis műsor keretén belül megkoszorúzták Tamási Áron síremlékét.
Az Erdélyben eltöltött egy hét ízelítőt adott a tanulóknak Nagy-Magyarország történelméből, a Trianon utáni helyzetről és arról, hogy az összefogással, a magyar nyelv és kultúra ápolásával hidakat építünk a szétszakított nemzet részei között.
Köszönjük Bálintfi István tanár úr szervező munkáját.

Resch Erzsébet kísérő tanár, osztályfőnök

Első hely országos németversenyen

Iskolánk tanulói közül a nyolcadik osztályos Végh Francina Valentine és Molnár Dominik indult a Rátkai Német Nemzetiségi Általános Iskola szervezte országos online csapatversenyen. Előzetes feladatként diákjaink újrahasznosítás témában készítettek plakátot, majd környezetvédelem témakörben német nyelvű feladatokat oldottak meg. A versenyen résztvevő 26 csapat közül iskolánk tanulói bizonyultak a legjobbnak és megszerezték az első helyezést. Munkájukért könyvjutalomban részesültek. Felkészítő tanáruk Horváth Erika tanárnő volt. Gratulálunk a kiemelkedő eredményhez!

Diákok előadása a magyar természet napján

Iskolánkban a magyar természet napját az ötödik és hatodik osztály diákok kiselőadásaival ünnepelte. A szemléletes előadásokat a negyedik osztály is meghallgathatta. Sokat megtudtunk az év emlőséről, a szöcskeegérről, Magyarország hüllőiről és a teknősökről. A magyar természet napját 2015 óta május 22-én ünnepeljük.

Jókai a győri színházban

Iskolánk ötödik osztálya a Lázár Ervin Program keretében ma a Jókai című ifjúsági színművet tekintette meg a Győri Nemzeti Színházban.

A darab képeket villant fel Jókai Mór életéből, a kor atmoszférájából, hangulatából, nagyon is valós élethelyzetek meseszerű kimenetelein keresztül. Az előadás szándéka az, hogy egy órára elrepítse nézőit abba a világba, amelyben Jókai élt és alkotott.

Kirándulás a Mosonmagyaróvári Tűzoltómúzeumba

Tűzoltó szakköröseink május 23-án, pénteken a Mosonmagyaróvári Katasztrófavédelmi Kirendeltségre látogattak. Megtekintették a Tűzoltómúzeumot, sok érdekességet  megtudva a régi és újabb eszközök, felszerelések használatáról. A légvédelmi szirénát meg is szólaltathatták.

Köszönjük a kirendeltség munkatársainak a kedves fogadtatást, az idegenvezetést, Máté Péter tűzoltó parancsnok úr és Horváth Erika szakkörvezető éves munkáját.

Magyarország 10. legjobb szavalója

Iskolánkat Rális Dorothea 7. osztályos tanuló képviselte a nemzetiségi iskolák német nyelvű szavalóversenyén Budapesten. A felmenő rendszerű országos verseny döntőjébe összesen 215 tanuló jutott be, Dorothea kategóriájában a 10. helyen végzett. Felkészítő tanára Horváth Erika tanárnő volt. Köszönjük munkájukat és gratulálunk a szép eredményhez!

Tanulmányi verseny Hegyeshalomban

Iskolánkat 15 alsós tanuló képviselte május 13-án, kedden Hegyeshalomban, a Lőrincze Lajos Általános Iskola által szervezett tanulmányi versenyen, amin 7 környékbeli iskola diákjai vettek részt. A versenyzők „Matematikai huncutságok” és „Játékos anyanyelvi feladatok” kategóriában mérhették össze tudásukat.

Tanulóink nagyon ügyesen dolgoztak, hárman különösen szép eredményt értek el.

Az 1.a osztályból Ékes Veronika 2. helyezett lett magyar nyelvből. Felkészítője Nagyné Téglás Erika volt.

A 4. osztályból Hadar Júlia 1. helyezést ért el magyar nyelvből, Szabó Natália pedig a 3. helyen végzett matematikából. Felkészítőjük Tolnai Szabolcsné volt.

Minden versenyzőnek gratulálunk!

Levéli siker a matematikai rejtvényfejtő verseny döntőjében

Ma rendezték Győrben a Kovács Margit Megyei Matematikai Rejtvényfejtő Verseny döntőjét. Az iskolai fordulókból továbbjutva, iskolánkat négy tanuló – Szabó Natália (4. osztály), Cseresnyés Hanna (5. osztály), Boros Gábor (5 osztály) és Tóth Milán (6. osztály) – képviselte a versenyen. Mind a négyen szépen helytálltak az erős mezőnyben. A szoros küzdelemben végül Boros Gábor érte el korcsoportjában az 1. helyezést. Gratulálunk diákjainknak és felkészítő tanáraiknak: Resch Erzsébetnek és Tolnai Szabolcsnénak.

 

Pályaorientációs foglalkozás

Április 10-én, csütörtökön a hetedik osztályosok a győri Danubius Hotel Rába szállodájába látogattak el, ahol pályaorientációs foglalkozáson vettek részt. Megismerkedtek a turizmus és vendéglátás rejtelmeivel. Ízelítőt kaptak a pincér, a szakács és a szobaasszony szakmai feladatairól, valamint megtekinthették a szállodást is. Köszönjük Penics Bernadett kedves fogadtatását és részletes, átfogó ismertetőjéért.

A magyar líra ünnepe Levélen

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. A szép szó ünnepén nemcsak Rá emlékezünk, hiszen április 11-e minden magyar költő emlék- és ünnepnapja.

A költészet napja alkalmából a Levéli Kultúrházban tartottuk a már hagyományos zenés-irodalmi estünket április 11-én, pénteken.

Köszönjük az elhangzott színvonalas szavalatokat minden versmondónak: a kis óvodásoknak, az iskola tanulóinak, az őket felkészítő pedagógusoknak, a középiskolás és felnőtt versmondóknak.

Köszönet a Nagy Adélka tanárnő vezette Pacsirta kórusnak, a Papp házaspárnak: Márti néninek és Lajos bácsinak, a Palacsintás zenekarnak: Arany Tamásnak, Győri Tibornak, Hofbauer Virágnak, Nagy Adélkának, Radák Lucának, Radák Tamásnak, Schmidt Róbertnek, hogy a megzenésített versekkel színesítették versünnepünket.

Opera Vibe – rézfúvós koncert a Kultúrházban

A Lázár Ervin Program keretében ma délelőtt remek hangulatú fúvós koncerten vettek részt az 1., 2., 3., 6. és 7. osztályos tanulók a Levéli Kultúrházban.

A zenekar Pécsről érkezett hozzánk, és óriási sikert arattak előadásukkal a gyerekek és pedagógusok körében. Az interaktív program a fúvós hangszereket is bemutatta a gyerekeknek, akik lelkes tapssal köszönték meg a fellépést. Köszönjük a felejthetetlen élményt a Brass Vibe Zenekarnak.

„Anjou királyfik” sikere

A mosonmagyaróvári Bolyai János Általános Iskola által megrendezett, az Anjouk kora Magyarországon című történelmi vetélkedőn iskolánk csapata holtversenyben első helyezést ért el. A vetélkedőn 23 csapat indult. Iskolánkat az „Anjou királyfik” – Bagonyi Bence, Szabó Zsombor és Tóth Milán 6. osztályos tanulók – képviselték. Felkészítő tanáruk Papp Lajosné volt. A diákok az elismerő oklevél mellé fejenként 5000 Ft-os vásárlási utalványt is kaptak jutalmul. Gratulálunk a szép eredményhez!

Kitűnő szavalók: újabb levéli siker

A német nemzetiségi iskolák német nyelvű szavalóversenyének regionális középdöntőjében – megyei elődöntőből továbbjutva – Zentai Zalán 8. osztályos tanuló képviselte iskolánkat tájszólás kategóriában, irodalmi német kategóriában pedig Rális Dorothea 7. osztályos tanuló.
Diákjaink az április 4-én Pápán megtartott versenyen Vas, Veszprém, Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron vármegye legjobbjaival mérhették össze tudásukat. Mindketten kiválóan helytálltak.
Dorothea a második helyen végzett és ezzel továbbjutott az országos döntőbe, Budapestre. Gratulálunk mindkét tanulónknak és felkészítő tanáruknak, Horváth Erika tanárnőnek a szép teljesítményhez!

Újabb siker: első hely a megyei németversenyen

Iskolánk egy 3 fős csapattal vett részt április 8-án Mosonmagyaróváron a Fekete István Általános Iskola rendezte megyei német nyelvű országismereti vetélkedőn. A Végh Benjamin, Tóth Milán, Szabó Zsombor alkotta csapat kiemelkedő teljesítménnyel az első helyen végzett a megmérettetésen a nemzetiségi és kéttannyelvű iskolák kategóriájában. Gratulálunk a csapatnak és felkészítő tanáruknak, Horváth Erika tanárnőnek!

Számban ászok

A Mosonszolnoki Általános Iskola március 21-én, pénteken délután rendezte meg az I. SZÁM-ÁSZ területi matematika versenyt, amelyen iskolánkat két csapatban hat tanuló képviselte.

Az 5-6. osztályos korcsoportban a Tóth Milán, Szabó Zsombor és Boros Gábor alkotta Pitagorasz utódai nevű csapat második helyezést ért el. A 7-8. osztályos korcsoportban a Matematika ördögei fantázia nevű csapat – tagjai Lucskai Noel, Mosek Mihály és Molnár Dominik – pedig a hatodik helyen végzett. Felkészítő pedagógusaik Resch Erzsébet és Weisz Szilvia voltak. Gratulálunk!

Látogatás az Öveges Laborban

Iskolánk hetedik és nyolcadik osztályos tanulói március 19-én, szerdán a Mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium Öveges Laborjában kémia és fizika témájú foglalkozásokon vettek részt. Kísérők és segítők Resch Erzsébet és Kreitler Adél tanárnők voltak.

Miután megismerkedtek a laboratóriumban leggyakrabban használt eszközökkel,

kettő és három fős csoportokban végeztek változatos és színes kémiai és fizikai kísérleteket szaktanári irányítással a következő témakörökben: oldatok jellemzői, savak, lúgok kimutatása indikátor anyagokkal, kémhatás megállapítása, nyomás vizsgálata levegőben és vízben. A feladatokat lelkesen és aktívan végezték mindannyian. Reményeink szerint sikerült egy nagy lépést tenniük a két természettudományos tantárgy megkedvelése felé. Diákjaink élményekkel gazdagodva tértek vissza Levélre.

Arra születtünk…

Iskolánk a nemzeti ünnep előtti tanítási nap zárásaként a Levéli Kultúrházban emlékezett az 1848. évi forradalom és szabadságharc hőseire. Az ünnepi műsort intézményünk 5. osztálya adta. Köszönjük a színvonalas előadást a gyerekeknek, a felkészítést pedig osztályfőnöküknek, Horváth Erika tanárnőnek. A szülők és érdeklődők este 6 órakor megtekinthetik a műsort a községi 48-as megemlékezés keretében.

Zoopedagógiai foglalkozás

Iskolánk 5. és 6. osztályos tanulói március 12-én a Mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium szervezésében zoopedagógiai foglalkozáson vettek részt.

Elsőként megismerkedtek a kígyók befogásához szükséges eszközökkel, és mindenki ki is próbálhatta azokat.

Ezt követően egy interaktív előadást hallottak a természet és a fajok védelmének fontosságáról. A tanóra sikeréhez aktív részvételükkel, okos válaszaikkal járultak hozzá.

Végezetül a mindenki által várt találkozás következett ismert és kevésbé ismert egzotikus állatokkal. Megnézhettek, kézbe vehettek, simogathattak számos állatot: szakállas agámát, sárga gabonasiklót, királypitont, leopárd gekkót, ráját, doktorhalat, degut, tengeri sünt, papagájokat stb.

Diákjaink a jó hangulatú foglalkozás után állattani ismeretekkel, tudással gazdagodva térhettek vissza az iskolába. Nagyon jól érezték magukat, magatartásuk, lelkesedésük, tájékozottságuk egyaránt dicséretet érdemel.

Katasztrófavédelmi versenyen voltak tűzoltó szakköröseink

Március 12-én iskolánk két csapattal vett részt a mosonmagyaróvári járási katasztrófavédelmi versenyen, amin 18 általános iskolás és 7 középiskolás csapat indult. A lánycsapat tagjai Fehér Lara, Radics Ketrin, Domonkos Aisa, Horváth Viola, Stigler Vanessza, a fiúcsapaté pedig Végh Benjamin, Mosek Mihály, Szalma Kristóf, Barta Bálint és Molnár Dominik voltak. A feladatok közt szerepelt katasztrófavédelmi teszt, veszélyes anyag ismeret, elsősegélynyújtás, mentőkötél felszedés, tűzoltó tömlőgurítás, stafétafutás, ár- és belvíz elleni védekezés. A versenyen végül a Levéli csajok csapat a nyolcadik, míg a Szárnyaló vízibivalyok fantázianevet viselő fiúcsapat a hatodik helyet szerezte meg. Szakköröseinket a versenyre elkísérte és felkészítette Máté Péter tűzoltóparancsnok, Horváth Erika szakkörvezető és Artner Márk, a Levéli ÖTE tagja. A gyerekek szállításában segített Vasenszki Győző. A verseny után tanulóink és kísérőik Czakó Csabának, a Levéli ÖTE elnökének vendégei voltak egy pizzára és üdítőre. Örülünk, hogy diákjaink a felkészülés és a verseny során sok hasznos ismerettel és tapasztalattal gazdagodtak. Köszönjük a felkészítők munkáját, a finom jutalomebédet és gratulálunk a gyerekeknek!

Íjász sikerek

A március 8-án megrendezett IV. Pauer János Emlékversenyen a Levéli örömíjász szakosztály tagjaként iskolánk két tanulója is részt vett és kiváló eredményt ért el.

Tradi gyermek fiú kategóriában az első helyen végzett Hajdu Zalán 3. osztályos tanuló.

Tradi ifi lány kategóriában harmadik helyezést ért el Stigler Vanessza 8. osztályos tanuló.

Szívből gratulálunk és további sok sikert kívánunk!

Fővárosi élmények

Iskolánk nyolcadik osztálya Budapestre kirándult március 7-én, pénteken. Végzős diákjaink a Lázár Ervin Program keretében a Fővárosi Nagycirkuszban a Cirkuszherceg – Egy bohóc kalandjai a jövővel című előadást tekintették meg. Sétáltak a Néprajzi Múzeum tetején, játszottak a Zene Háza melletti játszótéren. Jártak a Hősök terén és fotózkodtak az állatkert előtt is. A délutánt a Csodák Palotájában töltötték.

Sikeres szereplés angol szavalóversenyen

Hét tanuló – Hadar Júlia, Szabó Natália, Végh Juliet, Domonkos Aisa, Jankovits Róbert, Rális Dorothea és Zentai Zalán – képviselte iskolánkat március 6-án, csütörtökön délután a mosonmagyaróvári Fekete-iskola angol nyelvű vers- és prózamondó versenyén. Mind a hét tanítványunk nagyon ügyesen szerepelt. Végül Hadar Júlia és Zentai Zalán angol nyelvű szavalatát 1. díjjal jutalmazta a zsűri, Rális Dorothea pedig különdíjat kapott. Gratulálunk versenyző diákjainknak! Köszönjük Nagy Adélka tanárnő eredményes felkészítő munkáját.

 

Tündérszép Ilona és Árgyélus

Iskolánk 4. osztálya február 27-én, csütörtökön a Lázár Ervin Program keretében színházlátogatáson vesz részt. A győri Vaskakas Bábszínházban a Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfi című színdarabot tekintették meg.

A kommunizmus áldozatainak emléknapja

Az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozata minden év február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává nyilvánította.

Iskolánk felső tagozatán Papp Lajosné magyar-történelem szakos tanár emlékezett arra a 100 millió emberre, akik a huszadik század egyik legpusztítóbb diktatúrájának estek áldozatul. Arra a 700 ezer magyarra, akiket szovjet kényszermunkatáborba hurcoltak; arra a 200 ezer magyarra, akik az 1956-os forradalom és szabadságharcot követően elhagyni kényszerültek hazánkat; arra a 70 ezer honfitársunkra, akiket 1945 után politikai okokból bebörtönöztek.

A tanárnő külön kitért Gulyás Lajos református lelkipásztor, ’56-os mártír életútjára, jelentőségére. A megemlékezés végén sírjánál mécsest gyújtottunk és virágot helyeztünk el.

Sikeres szereplés a népdaléneklési versenyen

Február 19-én, szerdán rendezte meg a hegyeshalmi Lőrincze-iskola a már hagyományos kiskörzeti népdaléneklési versenyét, amelyen iskolánk énekkaros diákjai figyelemre méltó eredményeket értek el.

A Levéli legények – Horváth Miklós Mátyás és Tarsoly Levente – kisénekegyüttes kategóriában, a Levéli Pacsirták – Dankó Emese, Hadar Júlia, Nagy Regina és Végh Juliet – pedig énekegyüttes kategóriában kiemelt arany minősítést kaptak a zsűritől.

Szóló kategóriában Skultéti Gréta arany, Horváth Miklós Mátyás pedig ezüst minősítést szerzett.

Rajtuk kívül még többen is szorgalmasan készültek, de betegség miatt sajnos nem tudtak részt venni a versenyen.

Gratulálunk diákjainknak és felkészítő tanáruknak, Nagy Adélka tanárnőnek.

Itt a farsang, áll(t) a bál…

Február 14-én, pénteken rendeztük meg a már hagyományos farsangi bálunkat iskolánk tornacsarnokában. Mivel a rendezvény idén Valentin-napra esett, bálkirályt és bálkirálynőt is választottak a felső tagozatosok Szalma Kristóf és Kertész Vanda személyében.

Rengeteg gyermek bújt ötletes, kreatív jelmezbe. Ekkora létszám mellett nehéz lenne bárkit kiemelni, ezért idén is úgy döntöttünk, hogy nem rangsoroljuk a jelmezeseket. Mindenki kapott egy kis ajándékot és egy emléklapot. Ezúttal is gratulálunk a szülőknek és a gyerekeknek a látványos, kreatív maskarákhoz.

A felsős osztályok idén is egy-egy zenés-táncos produkcióval készültek. Mind a négy osztály színvonalas műsorral örvendeztette meg a közönséget. Köszönjük a diákok és az osztályfőnökök munkáját, a sok gyakorlást és kitartó felkészülést. Az este folyamán egy meglepetés produkciónak, a levéli nyugdíjasok vidám boszorkány táncának is tapsolhattunk.

A bálon a jó hangulatról Schmidt Róbert és Schmidt Benedek gondoskodott, a konferálást pedig Radák Tamás vállalta. Nekik is köszönjük, hogy mindig számíthatunk rájuk.

Természetesen idén is üzemelt a büfé, ahol finom szendvicseket, süteményeket és üdítőt lehetett fogyasztani. Köszönjük a mindig aktív és lelkes szülői munkaközösségi tagok segítségét.

Fél héttől rengeteg tombolatárgy került a szerencsés nyertesek birtokába. Mindenkinek hálásan köszönjük a tombola-felajánlást, a közönségnek a több mint 1600 tombolaszelvény megvásárlását, amivel támogatták intézményünket.

Köszönjük a 7. osztály szervező munkáját, a rendezvény utáni rendrakást, Jantik Dórának pedig a díszítésben, dekorálásban nyújtott segítséget.

Hálásan köszönjük mindenkinek a pozitív hozzáállást, a segítőkészséget, a rengeteg adományt, támogatást, amit az alapítványon keresztül természetesen a gyerekekre, az iskolai programokra fogunk fordítani. Reméljük, mindannyian jól érezték magukat, és jövőre ismét szívesen vesznek részt farsangi rendezvényünkön.

„Szép Magyar Beszéd” verseny Mosonmagyaróváron

A Petőfi Kulturális Ügynökség és a Kazinczy-díj Alapítvány–Péchy Blanka emlékére kuratóriuma a 2024-2025. tanévre is meghirdette a Kazinczyról elnevezett „Szép Magyar Beszéd” versenyt az általános iskolák 5–8. évfolyamos tanulói részére.

A verseny városi, város környéki fordulóját ma rendezték a mosonmagyaróvári Bolyai-iskolában. Intézményünket két hetedik osztályos tanuló – Dömötör Lara és Rális Dorothea – képviselte a színvonalas versenyen. Helyezést ugyan nem értek el, de szépen helytálltak az erős mezőnyben. Felkészítő tanáruk Papp Lajosné volt.

Levéli siker a soproni német nyelvű szavalóversenyen

Több mint 100 tanuló vett részt Sopronban, a német nemzetiségi iskolák 28. vers- és prózamondó versenyén. Iskolánkat Végh Benjamin 6. osztályos, Rális Dorothea 7. osztályos és Zentai Zalán 8. osztályos tanuló képviselte. A vármegyei szintű versenyen Dorothea 2., Zalán pedig 4. helyezést ért el, amivel továbbjutottak az áprilisi regionális középdöntőbe. Gratulálunk mindhárom diákunknak! További sikeres versenyzést kívánunk! Tanulóink felkészítő tanára Horváth Erika tanárnő volt.

A magyar kultúra napja

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát.

E jeles nap alkalmat ad arra, hogy emlékezzünk a magyar kultúra gazdag örökségére, tárgyi és szellemi értékeire, így a mai napra minden osztály készített egy tablót, amit az aulában helyeztünk el.

A tanítási nap kezdetén a 4-8. osztályos tanulók közösen elmondták a Himnuszt.

Karácsony ünnepén

December 20-án, délben, a téli szünet előtti utolsó tanítási napon tartottuk iskolánk karácsonyi ünnepélyét a kultúrházban. Az ünnepi műsort 4. osztályos tanulóink és a Pacsirta kórus adta. A műsort összeállította és betanította Tolnai Szabolcsné tanítónő. A kórust felkészítette és vezette Nagy Adélka tanárnő.

Régi idők karácsonya

Régi idők karácsonya címmel rajzpályázatot hirdetett iskolánk diákönkormányzata. Az alsó tagozaton az 1.a osztályból minden kisdiák készített rajzot. Közülük Ékes Veronikát és Kántor Pétert díjazta a zsűri, de minden gyermek kapott egy kis apróságot.

A felső tagozaton hat alkotás érkezett a pályázatra. Itt Fehér Lara munkáját emelték ki, de a többiek is kaptak egy kis édességet. Reméljük, a következő rajzversenyen aktívabbak lesznek diákjaink.

Négy gyertya ég a koszorún

December 20-án, pénteken reggel, a téli szünet előtti utolsó tanítási napon, meggyújtottuk adventi koszorúnkon a negyedik gyertyát is. Ebből az alkalomból a nyolcadik osztály készült egy meghitt, kedves műsorral.

Az öröm gyertyája

„Advent, harmadik vasárnap örömgyertyát gyújtunk,
rózsaszínre vált a lelkünk, nem nyomaszt a múltunk.
Közeledik a karácsony, öröm gyúl lelkünkben,
a szeretet és a hála vendég életünkben.”

December 16-án, hétfőn reggel a harmadik gyertyát is meggyújtottuk adventi koszorúnkon. Ezúttal a hetedik osztályos tanulók készültek ünnepi műsorral.

Luca-napi ablaknyitás

December 13-án, Luca napján nyílt a Községi Adventi Naptár 13. ablaka iskolánkban.

A Nagy Adélka tanárnő vezette Pacsirta kórus éneke után Farkas János iskolaigazgató köszöntötte a vendégeket, majd az 1.a és 1.b osztályosok mutatták be Luca-napi műsorukat. Felkészítőik Nagyné Téglás Erika és Szabó Eszter tanítónők voltak.

Papp Lajosné tanárnő éneke közben megnyílt a 13. ablak, amit a felsős rajz szakkörösök készítettek Kovács Gábor tanár úr vezetésével. A műsort a Pacsirták éneke zárta, majd teával, forralt borral, süteménnyel és zsíros kenyérrel láttuk vendégül az ablaknyitásra érkezőket.

A rendezvényt Zabolay Gábor önkormányzati képviselő támogatta. Köszönjük Dienesné Kati néninek a finom süteményeket, Burda Évának pedig a lehetőséget és a fotókat.

 

A német nemzetiség karácsonya

Iskolánk harmincöt tanulója szerepelt december 12-én, csütörtök délután a Levéli Német Nemzetiségi Önkormányzat karácsonyi ünnepélyén a levéli Kultúrházban. A színvonalas német nyelvű zenés-irodalmi műsort Horváth Erika és Nagy Adélka pedagógusok állították össze.

Két gyertya ég a koszorún

December 9-én, hétfőn reggel meggyújtottuk a remény gyertyáját is adventi koszorúnkon. A gyertyagyújtás előtt a hatodik osztály adott ünnepi műsort, melyet Nagy Adélka és Papp Lajosné tanárnők duettje színesített.

Ajándék a Mikulástól

December 6-án a délelőtti órákban a Levéli Német Nemzetiségi Általános Iskolába is ellátogatott a Mikulás, aki a Szülői Munkaközösség jóvoltából megajándékozta az iskola tanulóit és dolgozóit.

Régi hagyomány már, hogy a Szülői Munkaközösség ekkor hirdeti ki az őszi papírgyűjtés eredményét. Mint korábban már hírül adtuk, szeptember végén közel 9 tonna papírhulladék gyűlt össze iskolánkban. Az alsó tagozaton az 1.a, a felsőben pedig az 5. osztály gyűjtötte létszámarányosan a legtöbb papírt, így ők egy-egy tortát kaptak ajándékba. Emellett minden osztály pénzjutalomban is részesült, a leadott papírmennyiségnek megfelelően.

,,Eszünk, iszunk, utazunk”

Iskolánk hetedik osztályának három csapata is nevezett a mosonmagyaróvári Glück Frigyes Szakképző Iskola ,,Eszünk, iszunk, utazunk” mindent a mi szakmáinkról háromfordulós kvízversenyére.

A versenyen 1. helyezést ért el a ,,Garbélák” csapat, melynek tagjai Barta Dominik, Kertész Vanda és Rális Dorothea voltak. A levéli csapatok felkészítését osztályfőnökük, Resch Erzsébet tanárnő segítette.

Az ünnepélyes díjkiosztót december 5-én délelőtt tartották a Glück-iskolában.

Gratulálunk a szép eredményhez!

Gyertyagyújtás: az első gyertya a hit jelképe

Hétfőn reggel, a tanítási nap elején meggyújtottuk adventi koszorúnk első gyertyáját, ami a hitet jelképezi. A gyertyagyújtás előtt az ötödik osztály adott ünnepi műsort. Felkészítőjük Horváth Erika tanárnő volt.

Az adventi koszorút a Levélkert kertészet ajánlotta fel. Köszönet érte. Köszönjük Papp Lajosnénak és Papp Lajosnak a hangulatos adventi díszítést.

Nyelvi játékok a magyar nyelv napjára

November 13-án ünnepeltük a magyar nyelv napját. 1844-ben ezen a napon fogadták el azt a törvényt, amely a magyart államnyelvvé tette. Ebből az alkalomból 4 fordulós online nyelvi versenyt hirdettünk felső tagozatos diákjainknak. Különböző nyelvi játékokkal mutattunk rá anyanyelvünk gazdagságára, színességére, hajlékonyságára, dallamosságára, a benne rejlő számtalan lehetőségre.

A legjobb eredményt elért tanulók ma reggel jutalomban részesültek. Első helyezést ért el Szabó Zsombor (6. osztály). Második helyezett lett Szelecz Lili (7. osztály). A harmadik helyen két ötödik osztályos tanuló végzett: Györfi Noel és Csákó Florentina.

Köszönjük Papp Lajosné tanárnőnek a verseny szervezését és lebonyolítását.

Múzeumpedagógiai foglalkozások

A Nemzeti Emlékezetpedagógiai Program keretében intézményük 7. és 8. évfolyamos tanulói november 14-én, csütörtökön két múzeumpedagógia foglalkozásokon is részt vettek Győrben, a Káptalandombon.

Először Boldog Apor Vilmos vértanú püspök életét és történelmi tevékenységét ismerhették meg, majd a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum Katonák és polgárok Arrabonában című programjának keretében a valaha itt élt segédcsapatok katonáinak és a településen élő katonacsaládok, kereskedők, kézművesek életébe nyerhettek bepillantást.

Márton-napi lámpások

November 11-én, hétfőn tartottuk a hagyományos Márton-napi rendezvényünket iskolánk udvarán. A tanítási nap zárásaként a második osztályosok elevenítették fel Szent Márton legendáját Molnárné Horváth Ágnes tanítónő vezetésével.

Délután fél ötkor megérkezett iskolánk udvarára az óvoda és a bölcsőde közössége. Farkas János igazgató rövid köszöntője után a jelenlévők Márton-napi dalokat énekeltek Nagy Adélka tanárnő irányításával.

Ezt követően kicsik és nagyok a lámpásaikkal a horgásztóhoz vonultak, ahol a Levéli Önkéntes Tűzoltó Egyesület látványos Márton-napi máglyát gyújtott.

A lampionos felvonulásból visszatérve közösen elfogyasztottuk a felajánlott ételeket és italokat.

Köszönjük a Levéli Német Nemzetiségi Önkormányzat, a szülői munkaközösségek, a konyhai dolgozók, az önkéntes tűzoltók, a polgárőrök és minden kedves szülő önzetlen segítségét, felajánlását.

Mosonmagyaróvár kiemelt rendezvényének támogatása

Iskolánk Pacsirta kórusa nyitotta meg Mosonmagyaróvár város kiemelt rendezvényét, a Hunyadi Technikum és a Hunyadi HTBK szervezte XIII. Kárpát-medencei Vers- és Prózamondó versenyt. A szívmelengető, lélekemelő dalok között a versenyre érkezettek Kiss Gergő, egykori levéli diákunk szavalatát is meghallgathatták. Gergő az előadott verssel méltán nyerte meg még idén tavasszal a Honvédelmi Minisztérium országos vers- és prózamondó versenyét, most is hatalmas beleéléssel, kiemelkedően adta elő. A Pacsirta kórust Nagy Adélka Mária készítette fel és vezényelte. Tanulóink utaztatását segítette Weisz Szilvia igazgatóhelyettes. A rendezvényen szervezői feladatokat látott el Horváth Erika tanárnő. Örülünk, hogy hozzájárulhattunk a színvonalas rendezvényhez.

Részvétel német szavalóversenyen

Iskolánkat Rális János Olivér 5. osztályos, Kántor Katrin Ágnes 4. osztályos és Kovács Ben szintén 4. osztályos tanuló képviselte november 7-én a hegyeshalmi Lőrincze Lajos Általános Iskolában megrendezésre kerülő német nyelvű szavalóversenyen. Az egyre népszerűbb körzeti szavalóversenyen idén 41 diák vett részt. Tanulóink dobogós helyezést ugyan nem értek el, de szépen helytálltak. Köszönjük munkájukat! Felkészítő tanáruk Horváth Erika tanárnő volt.

Tök- és rímfaragó verseny

Iskolánk Diákönkormányzata tök- és rímfaragó versenyt hirdetett október 24-ére. Tizenegy tanuló pályázott nagyon ötletes, kreatív alkotással. Heten a tökök mellett rímet is faragtak. Igazi tökös versikék születtek. 🙂

Az eredményhirdetést ma reggel tartottuk. A zsűri minden tanulót díjazott. Első helyezést ért el Bertalan Viola, Dankó Emese és Csákó Florentina. Második díjat kapott Radics Kevin, Glaser Benett Zétény és Szabó Zsombor. Öten értek el harmadik helyezést: Jurácsik Olívia, Kazinczi-Nagy Maja, Marcibál Mirella, Nagy Regina és Radics Ketrin.

Mind a 11 tanulónak gratulálunk! Nagyon ügyesek vagytok!

Halloweeni rémes nap

Az őszi szünet előtti utolsó tanítási napra „Halloweeni rémes napot” hirdetett iskolánk diákönkormányzata. Rengeteg tanuló érkezett ma ötletes, látványos, az alkalomhoz illő öltözékben. Reggel, a tanítási nap elején tapssal és zenével köszöntöttük a jelmezbe bújt diákokat, akik jutalmul csokit és cukorkát kaptak.

Október 23. – a szabadság napja

Méltóságteljes megemlékezést tartott október 22-én, kedden délben iskolánk közössége a Községháza előtt, az 1956. október 23-i forradalom kitörésének hatvannyolcadik évfordulója alkalmából. Az ünnepélyes zászlófelvonás után hatodik osztályos tanulóink és a Pacsirta kórus adtak színvonalas ünnepi műsort, amit Nagy Adélka tanárnő állított össze. Este fél hattól tanulóink a községi 56-os megemlékezésen is szerepeltek az Ujhelyi Imre téren.

Bozsik fesztivál

Iskolánk 3 korosztályban, 25 tanulóval vett részt a tanév első Intézményi Bozsik fesztiválján. A gyerekek jól érezték magukat, fáradtan, de több győzelemmel a tarsolyban érkeztek haza. 

Az aradi vértanúk emlékezete

2001 óta október 6-a nemzeti gyásznap, amikor az aradi vértanúkra és a szabadságharc áldozataira emlékezünk, tisztelegve azok előtt, akik életüket adták a magyar függetlenségért.

Iskolánk ötödik osztályos diákjai Papp Lajosné tanárnő felkészítésével méltón emlékeztek meg a szabadságharc hőseiről.

Állatok világnapja iskolánkban

Október 4-én, pénteken az állatok világnapján iskolánkba látogatott a Noise of Hope Maintrailing oktatója, Posta Zsolt és Vidra Vanessza. Két magasan képzett stafford kutyusukkal egy interaktív, játékos kutyabemutatót tartottak tanulóinknak. Sheila és Wendy fegyelmezetten és türelmesen teljesítették a gazdi minden kérését, közben sok puszit osztogattak a gyerekeknek. Cserébe pedig annál is több simogatást kaptak. A gazdiknak pedig tanulóink gyönyörű kutyás rajzokkal készültek.

Kutatások bizonyítják, hogy a kutyával való foglalkozás segíti az agyi endorfin-termelést, ami javítja a hangulatot és csökkenti a stresszt. Hatása hetekkel később is tart. Az előadásból azt is megtudtuk, hogy a gyerekeknek is nagy kaland és kikapcsolódás lehet kutyaiskolába járni, ezen felül hozzátartozik a felelős állattartáshoz is.

Köszönjünk, hogy ellátogattatok hozzánk és ezzel hozzájárultatok, hogy a gyerekek megtanulják, hogyan bánjanak jól a kutyákkal és hogy megőrizzék a bennük élő ösztönös állatszeretetet.

Köszönjük Molnár Andrea tanárnő szervező munkáját!

Új iskolabútor két osztályterembe

Október 4-én reggel megérkeztek az 1.b és a 4. osztályba az új iskolabútorok.

A gyerekek nagy örömmel fogadták és rögtön használatba is vették az új padokat és székeket, amiket intézményünk fenntartója, a Győri Tankerületi Központ biztosított számunkra.

Köszönjük minden diáknak és felnőttnek a segítséget, akik a kora reggeli időpontban, esőben is rendelkezésre álltak, és segítettek a bútorok pakolásában.

Új lépcsőmatricák

Múlt hét óta új lépcsőmatricák díszítik a nagy iskola lépcsőit. A matricacsomagot az Aktív Iskola Program keretében kapta iskolánk. A feliratok színesek és mutatósak, és érdemes elolvasni, megfontolni is a motiváló, biztató mondatokat.

Sikeres papírgyűjtés

Két óriási konténerben, közel 9 tonna papírt gyűjtött össze iskolánk közössége a múlt héten a Szülői Munkaközösség szervezésében megvalósult őszi papírgyűjtés keretében.

Minden osztály bekapcsolódott a gyűjtésbe, de voltak, akik kiemelkedően teljesítettek. Őket a Szülői Munkaközösség külön jutalmazza Mikuláskor, a versenykiírás szerint.

A Szülői Munkaközösség köszöni Mindenkinek a segítséget, a közreműködést, aki bármilyen módon hozzájárult a program eredményességéhez.

Túranap a diáksport ünnepén

Szeptember 27-én, pénteken a Magyar Diáksport Napján tanulóink és pedagógusaink több helyszínre kirándultak, túráztak.

Az első évfolyam az esős, bizonytalan időjárás miatt nem utazott el a tervezett kirándulásra, ők a sportcsarnokban töltötték a délelőtt jó részét. Sok izgalmat, vidám perceket hoztak számukra a sorverseny feladatai.

A második osztály a Györfi család birtokára látogatott, ahol az ott élő állatokkal ismerkedtek és bepillanthattak a gondozásukba, ellátásukba is. A túra után a sportcsarnokban játékos vetélkedőn vettek részt.

A 3-4. osztályosok Tatára látogattak el. A Cseke-tó melletti Angolpark gyönyörű ligeteiben sétáltak, és közben megcsodálták a műromokat is.

A felső tagozat Tatabányára utazott. A fárasztó, ám izgalmas és érdekes túra keretében ellátogattak a Turul-madárhoz, a Gerecse Kapuja látogatóközpontba, a Szelim-barlanghoz és a Ranzinger kilátóhoz.

Tanulóink a túranapon viselték először az iskolai alapítványtól ajándékba kapott baseball sapkát.

Játékos sportdélelőtt

A Magyar Diáksport Napja alkalmából játékos sportdélelőttöt tartottunk szeptember 24-én, kedden a Május 1. ligetben először a felső, majd az alsó tagozaton.

Közös zenés bemelegítés után minden tanuló teljesítette a 2024 méteres távot: volt, aki futva, mások rollerrel vagy görkorcsolyával. Ezt követően kilenc állomáson különböző ügyességi feladatokat oldottak meg a csapatok. Örömmel tapasztaltuk diákjaink aktivitását, lelkesedését.

Köszönjük a Polgárőrség segítségét a helyszín biztosításában!

Levélen is elkezdődött az új tanév

Szeptember 2-án reggel a Levéli Német Nemzetiségi Általános Iskolában is becsengettek: 8 órakor ünnepélyes tanévnyitóval elkezdődött a 2024/2025. tanév. Iskolánkban 32 első osztályos kisdiák kezdte meg általános iskolai tanulmányait két osztályban. Az elsősöket a nyolcadik osztályos tanulók kísérték az évnyitóra, és az ünnepély végén egy kis ajándékkal kedveskedtek tanulótársaiknak. Az elsősök műsora után Farkas János igazgató mondta el tanévnyitó gondolatait, majd ismertette a változásokat és bemutatta az új pedagógusokat.

Minden tanítványunknak sikeres, eredményes tanévet kívánunk!

Scroll to Top